emberlakatlan

ember (“human”) +‎ lakatlan (“uninhabited, unpopulated”)

• IPA^(key): [ˈɛmbɛrlɒkɒtlɒn]
• Hyphenation: em‧ber‧la‧kat‧lan

emberlakatlan (not comparable)

1. (rare, literary) uninhabited, unpopulated (by people)
   • 1869, Mór Jókai, A kőszívű ember fiai (The Baron’s Sons) part 2, chapter 18, translated by Percy Favor Bicknell:

     A hajnal a puszta közepén találta Ödönt. Sík, emberlakatlan róna közepett. ¶ Körös-körül csak puszta föld és puszta ég.

     The dawn found Ödön alone on the wide heath, — a bare and desolate plain before him, where nothing but earth and sky met the view.

   • 1872, Mór Jókai, Az arany ember (Timar’s Two Worlds), book 5, chapter 1, translated by Mrs. Hegan Kennard:

     El van határozva. Nekik el kell válniok. Noémi nem maradhat többé egyedül az emberlakatlan szigeten. E nőnek igazságot kell szolgáltatni hűségeért s szerelmeért, átkozott volna, aki őt martalékul hagyná ott a rémek pusztájában, miután testét-lelkét sajátjává tette.

     His decision was taken—they must have a divorce. Noémi could not live alone on that desert island. The woman must have justice in return for her fidelity and love: accursed would he be who could find it in his heart to abandon her who had given herself to him body and soul.

   Synonyms: elhagyatott, lakatlan, néptelen